Reggel egész tiszta aggyal ébredtem. Fáj a szám, de ezt leszámítva jól vagyok. A hajnali hányingereket egy falat keksszel és vizzel orvosolom. Fel is hívtam Tündit úgy negyed nyolc körül, mert tudom, hogy reggel korán megy be. Még a reggeli kórházi teendők előtt sikerült elküldeni azt a pár e-mailt amit kell. 

De aztán megjött a nővérke, meg a mindenféle macerája. Reggeli változatosság kedvért pirítós és tea, meg kikunyiztam egy kis céklabefőttet. Délelőtt steril pizsiben, steril törölköző használata után , steril ágyneműben tök sterilet alszom.

Ebéd után viszont az idő cammog. Cimm-camm.

Elolvasom az összes FB posztot, olvasok néhány tanulmányt, keresztrejtvényt fejtek, meg elmélkedek.

A napi körtúra lerövidül, állítólag a véremben már nem sok fehérvérsejtszám van, nem vicánkák,  úgyhogy gunnyadozok.

De délután megön Atti, hoz egy két szükséges dolgot, és modern Rómeó-Júliát idézve a kertből telefonon értekezünk az otthoni sterilszobáról, gyerekekről, melóról, barátokról. Ez felráz, és nagyon jól esik, hogy ilyen társam van.

Este skypolok a gyerekekkel: nagyon melegük van. Igazából mindenkinek nagyon melege van, csak én ülök itt - meg még 5 cellatársam - 22 fokos légkondis helyiségben egy kékpöttyös, kincstári flanelpizsiben:-)

De ezen a napon is túl vagyok, és ezt nagyon köszönöm, Uram. Optimális számítás szerint a kórházi tartozkodásnak már akár a felén is túl!