Mostanság elég sok miden történt, így mire kitalálom a fejezet címét remélem, összeáll a tatalma is. Vasárnap, 14. napon Atti elhozta a gyerekeket délután, és itt ugrabugráltak egy kicsit az ablakom előtt, mint a verebek. Nem voltak letörve, jókedvűk volt, várták, hogy elmehessenek a helyi fürdőbe, ami Annának a kedvence (meg az enyém is). Itt még én is le szeretek csúszni, pedig nem vagyok egy bajnok ezen a téren sem. Ez volt a névnapi ajándék Annának.

Hétfő reggelre nagyon fájt a szám, vélhetően a tapasz múló hatása miatt. Anya próbált velem Skypolni (életébe először), nem mondom, hogy vittem a szót a beszélgetés alatt. Megfigyeltem, hogy az idősebbek sokkal nagyobb súllyal látnak mindent. Nem véletlen: ők már több tragédiát, halálesetet láttak, nem pesszimistábbak csak realistábbak. Nekem is mellbevágó emlék, mikor egyik kórházi ottartozkodásomkor láttam az udvaron az emberi tetemeket szállító fém kontérnereket (koporsókat). Szóval a kórház kétesélyes műfaj…

Az említett szájfájdalommal kapcsolatban muszáj leírnom, hányféle pepecset kapok/kaptam: fájdalomtapasz -márkája nem ismert, illetve a ragasztás eltakarja. Egy sol. chlorhexidin nevű öblögető – ezzel miden fogmosás után kell öblíteni, majd Glicerin brorax nevű oldattal pálcikával körbe kell törölni a szájat. Ez lenne annak a szájápolás, aki nem tucatnyi kis piros színű dagad lufit tart a szájában. A „lufisok” számára újabb lehetőség Susp. Aaesth, mely étkezés bevétele előtt javallt. Na ott minden érzéket kellőképpen letompít, de lehető teszi, hogy kb. negyed órán át intenzívebb szájmozgást végezve némi kaja kerüljön befelé. Kaja után a „nem lufis” betegpopuláció általános szájöblítési szokásai következnek. Mint „Lufis” kiérdemeltem a Diflucian nevű szuszpenzió használatát napi 5-ször, melynek célja ha jól értem az, hogy „ugyan nyelje már le, nehogy a torka is bedagadjon. Ja, egyébként nem fullad?”  És akkor van a tuti. A VIP koktél. Csak nekem. Annamária nővér keverte. Jól telepakolja Lidokainnal, így két öblögetés után úgy alszok, mint a tej.

A fenti szájügyekhez hozzákötődtek némi altáji témácskák is, így a fehér mikrofon több funkcióssá vált – a Modern Drummer már érdeklődik címlapfotózás ügyben. Mindehhez  hozzátartozik egy folyamatos hascsikarás érzés, amelyre szintúgy három gyógyászati készítmény használatos. Ja és két nap alatt ismét kihullott a teljes hajzatom. Ilyet egy kemo sem tudott produkálni eddig. Zérófaktor TARolt. 

Szóval mindezekből is lehet látni, hogyha nem macerálják méricskélésekkel, vizitekkel, gyógyszerbeadásokkal, ősi steril szertartásokkal a békés transzplantáltat, így is van mit csinálni idebenn. Méghogy all inclusive nyaralás...

Örömbombáim:

Tegnapelőtt kaptam egy SMS-t Attitól: „Ma megjárattuk a feketét, elintéztük az egyenruhákat. Főztem ebédet. Gyerekek kigyomlálták a szamócát, elintéztük a fogszabályzót, vettünk ajándékot Esztinek és kaptak ruhát a gyerekek is. Összepakoltunk, holnap megyünk Ildiékhez. Puszi. Atti”

Tegnap az alábbi SMS jött: „A gyerekek jól érzik magukat, sokat játszanak együtt, nyugodt legyél, gyógyulj meg szépen. Puszi Ildikó.”

Ma a (a visszaadást követő 8.napon) a nővér halkan odasúgta: már majdnem 200 a sejtszám!

Van-e miért méltatlankodni? Hogy beteg vagyok 40 évesen? Én inkább azt látom, hogy van miért hálát adni: van egy hely ahol ilyen súlyos betegségből gyógyulni lehet. Az emberiségnek talán 10%-a van ilyen helyzetben?...

Köszönöm Uram a napi segítségedet, hogy hordozod a nyűgjeimet, és hogy gyógyulást ígérsz. A családomért külön KÖSZÖNET!